Az utazásra készülődés izgalma egy kicsit már az utazás izgalma. Valami olyasmi, ami útitársunk a mindennapokban, mielőtt az indulás napja elérkezik.

Van, aki csak és kizárólag listák írásával, menetrendek böngészésével, térképek vizsgálatával indul neki az útnak, más csak felkapja a táskáját, és lesz, ami lesz. A felkészülés gyakorlati oldala, hogy nem csinálok három fogásos menüsort az indulás előtti este, és megnézem a menetrendet, hogy hánykor indul a vonat, vagy a busz. Ez természetes. Személy szerint, én szeretek listákat írni, menetrendeket és térképeket biflázni, és amellett, hogy hagyok teret a spontaneitásnak (hiszen a listaírás és menetrend nézegetés csak egy ürügy, hogy az utazással foglalkozhassak), ugyanakkor a lelki felkészülés sokkal szebb és élvezetesebb oldala ennek, aminek szívesen üvegbe önteném minden pillanatát.

"Holnap ilyenkor már..." - mondta sokszor anyukám gyerekkoromban a családi nyaralások előtt. Sokszor mondta, hogy mi is fog történni "holnap ilyenkor", de sokszor nyitva hagyta a mondatot, mint egy tavasszal sarkig tárt ablakot, én pedig a fantáziámmal egészítettem ki azt a ragyogó és fényes, elképzelt pillanatot, ami az indulás napja volt.

Várakozni is meg kell tanulni. Türelmetlen az ember, de sokszor be kell látni, hogy kell az idő azokra a materiális, prózai felkészülésekre, amikre egy nagyobb utazás során mindenképpen készülni kell. A szellem síkján zajló folyamatban az utazás napja egyre körvonalazottabb, felépültebb, fényesebb, konkrétabb lesz. A hétköznapokban az izgalom egyre fokozódik, talán vele a feszültség is (minden rendben lesz? Mindent elintéztem?), de egyre többször kaphatjuk azon magunkat, hogy fejben már "ott vagyunk". Fejben már úton vagyunk, mozgásban vagyunk, vágyakozunk, sóvárgunk, izgulunk.

A várakozás csodálatos dolog: elutaztat minket térben és időben, meghosszabbítja az utazásunkat és bebalzsamozza a hétköznapokat az indulás napjáig.